Köszöntő

A komlósi polgároknak az épített és természeti környezetünkhöz való viszonyát és megóvásuk igényét egyesületünk folyamatosan szemmel kíséri. Tevékenységünk megtervezéséhez ez elengedhetetlen, mivel az épített örökség védelme eleddig emberközelbe sohasem hozott területe, fehér foltja volt a helyi közgondolkodásnak. Ennek a külön világnak a megszerettetése körültekintően kell, hogy történjen, hiszen jelentős anyagi áldozatot követel. Azt szeretnénk, hogy városunk polgárai visszataláljanak a mai is meglévő, de megdermedt belső igényhez és igényességhez.

Az elmúlt évtizedek építkezései és bontásai rozsdafoltokként mutatkoznak a város szövetén, ez súlyozottan érvényes az elmúlt évtizedek tanácsi és az önkormányzati építkezéseire. A foltok körül azonban könnyen továbbfoszlik a szövet. Megszűnt az évszázadok alatt kialakult harmónia, amire az idősek a nagyon jól emlékeznek. A közelmúlt hibái és a ma rossz döntései: az indokolatlan telekeladások, a város településszerkezetétől idegen új utca és építési telkek kijelölése, az építési engedély nélküli építkezések megtűrése, az utcaképbe nem illő homlokzatok engedélyezése, a zöldfelületet elfoglaló felvonulási épülethez való irracionális, megmagyarázhatatlan ragaszkodás csak gyorsítják a folyamatot. Ezzel együtt hat a város zöldterületeinek és a várost kettészelő Száraz-ér völgyének és partjának alulértékelése és mostoha sorsa, továbbá a házak felújításakor eltűnő vakolatdíszek, ablak, ajtó, kapucserék oda vezetnek, hogy Tótkomlósunk házai, utcái elvesztik egyéniségüket, a város pedig elveszti egyedi építészeti karakterét, tucat nagyfaluvá válik. Miért érdekeljen egy ilyen kisváros valakit, ha ugyanolyan lesz, mint az összes többi: egyforma, nyugtalan össze-visszaság. Nem tud megpihenni a szem és emiatt nem fog megpihenni a turista sem. El sem jön hozzánk. Százával talál máshol is ilyen nagyfalut. Ha a város nem becsüli meg az építészeti értékeit, nem mutat példát, nem támogatja az eredeti formába visszaállító felújításokat, akkor lassan feléli építészeti hagyományait, eltékozolja gazdag örökségét. Az építkezőnek, a háztulajdonosnak nincs és nem lesz mihez igazodnia, ha tanácsként csak a jogszabályokat kapják. A szomszédoknál látott példák is felmentik a teher alól az építkezőt, a mai világ praktikuma pedig, amúgy is mindent igazol. Minden dicséretet és elismerést megérdemelnek azok a magánkezdeményezésű felújítások, amelyek a megőrzés szellemében történtek.

Dr. Kancsó János
a Tótkomlósi Városvédő Egyesület elnöke