Üdvözöljük honlapunkon!

Ön mit mutatna meg Tótkomlóson az ide látogatóknak?
Városvédő felhívás nemcsak tótkomlósiaknak!

Tótkomlós záridőben fotópályázat 2011

Kisvárosunkat mindenki másképpen látja, azonban a genius loci Tótkomlóson is jelen van.
A közös élményre szeretnénk rátalálni az Önök szemével, gondolataival, hogy megoszthassuk egymással.

Pályázati kiírás letöltése (PDF)

Köszöntjük a Tótkomlósi Városvédő Egyesület honlapján!

Szeretett városunkban 2003. június 7-én alakítottuk meg egyesületünket, mely fő céljának a tótkomlósi tájhoz, történelemhez és a komlósi szlovák és magyar hagyományokhoz kötődő épített, természeti és tárgyi, valamint szellemi örökség megőrzését és védelmét tekinti.

Sokrétű tevékenységünk nemcsak értékeink megmentésére és megóvására, hanem újak létrehozására is kiterjed. Hisszük, hogy helyi szinten is csak a közösségben való gondolkodásnak és cselekvésnek van ereje. Az adhatja meg azt az elégedettséget és örömöt, hogy tettünk valamit városunk, nemzetünk javára, ha hozzáadunk a meglévőhöz.

Honlapunkon megtalálhat minden olyan információt, ami az egyesületünk életével kapcsolatos. A Tótkomlósi Városvédő Egyesület internetes megjelenésével szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy városunk különleges értékeit a Kárpát-medence, Európa és más kontinensek lakói is megismerhessék.

Tótkomlós történetére, adottságaira, nevezetességeire és sajátos hagyományaira „városvédő szemüvegen keresztül” hívjuk fel a figyelmet. Abban a reményben tesszük, hogy a tótkomlósiak, az ide látogatók és a hasonló szellemiségű egyesületek számára is tartogat ez a látásmód felfedeznivalót és hasznos tanulságokat.
Folytatás a Köszöntő menüpont alatt »

Tótkomlósi Városvédő Egyesület